Barion Pixel
Menu Close

A kávé (Coffea arabica)

A kávé felfedezésének történetéről több legenda is szól: Az egyik Káldi, és a táncoló kecskék legendája. A kávé élénkítő hatását Káldi, az abesszíniai kecskepásztor fedezte fel, miközben kecskéit legeltette. Napközben az állatok előszeretettel rágcsálták egy ismeretlen cserje levelét és piros színű bogyóit és ettől egész este élénken viselkedtek, holott korábban éjszaka nyugodtak voltak. Káldi másnap maga is megkóstolta az ismeretlen piros bogyókat és így ő is megtapasztalta a kávészemek élénkítő hatását. Mivel attól félt, hogy ez a frissesség az Ördögtől való, amint hazatért a falujába, megkérdezte egy szent ember véleményét, aki a tűzre vetette az Ördögtől való bogyókat Meglepetésükre isteni illat szállt fel a tűzből, azóta pörkölik a kávét.
A másik mítosz szerint a kávét Gábriel arkangyal adta a beteg Mohamed prófétának, aki a forró, fekete ital hatására olyan erőre kapott, hogy negyven férfit ki tudott ütni a nyeregből és negyven nőt tett boldoggá. Egy újabb mítosz szerint a XIII. században kávészemek mentették meg az éhhaláltól Omar, a Sádhilíja szúfi rend alapítója (Abu al-Hasan al-Shadhili sejk) tanítványának életét, aki eltévedt a sivatagban. Omar sejk arról volt híres, hogy az ima erejével gyógyított. E csodás szabadulás után visszatért Mokhába, ahol később szentként tisztelték. Arra vonatkozóan nincsenek pontos feljegyzések, hogy mikor kezdtek a kávéból frissítő hatású italokat készíteni, mikor és hogyan jöttek rá a pörkölés, darálás és főzés különféle fogásaira. Azt viszont tudjuk, hogy az arábiai kávét a VI. század ótatermesztik Arábiában, és azt, hogy Dzsabir Geber (Abu Musa Jābir ibn Hayyān) arab természettudós (721–815) gyógynövényként is említést tesz e növényről. A perzsa Rhazes (Muhammad ibn Zakariyā Rāzī) a IX. században műveiben beszámolt a kávé (quawa növény)jótékony hatásáról. A XI. században élt Avicenna (Abū Alī al-Ḥusayn ibn ʿAbd Allāh ibn Sīnā) a Gyógyászat Kánona (Al-Qanun fi’ltibb) c. művében egyenesen gyógyhatásúnak írta le.

A kávébab főbb hatóanyagai: koffein (0,3–2,5%), fenolkarbonsavak (3–5% klorogénsav, kávésav), aromás anyagok, antioxidáns hatású polifenolok, valamint zsíros olaj. A pörkölés során képződő, a kávé aromájáért felelős anyagok száma meghaladja a százat.

A kávé főbb hatásai:
A kávé (a benne található koffein miatt) – mérsékelt fogyasztás mellett – serkenti a központi idegrendszer és a szív működését, értágító, emellett vérnyomást emelő hatású, fokozza a fájdalomcsillapítók hatását, továbbá gyomornedvelválasztást fokozó, légzőközpont izgató. A kávéban található klorogénsav epe- és vizelethajtó.
Az utóbbi években végzett klinikai vizsgálatok eredményei azt a feltevést erősítik meg, hogy a kávé fogyasztása korántsem olyan káros, mint azt sokan gondolják. Egy nemrégiben végzett epidemiológiai vizsgálat eredménye szerint ugyanis a kávé hatóanyagai csökkenthetik az epehólyag-bántalom kialakulásának esélyét, antioxidáns hatású polifenoljai révén pedig legalább olyan figyelmet érdemel, mint a tea vagy a fokhagyma!

 

Tudta Ön, hogy:
• VIII. Kelemen pápa azt mondta: „A kávét meg kell keresztelni, mert igazi keresztény ital!”? Ettől kezdve a kávé tisztelete azon kevés dolog egyike lett, melyben a világ keresztény és muszlim része egyetért.
• J.S. Bach egy korabeli német mozgalom, mely szerint a kávé meddővé teszi a nőket, kigúnyolására írta meg híres Kávékantátáját?
• kortárs beszámolók szerint Balzac életében kb. 50.000 csésze kávét ivott meg, hisz egész éjszaka dolgozott művein, valamint Voltaire is napi 50-70 csészényit fogyasztott kedvenc italából?
• minden 30 másodpercben 120.000 csésze kávét isznak meg naponta, csak Európában?
• a kávéban számos bizonyítottan jótékony hatású vegyület, mint fenolsavak (pl. a klorogénsav), antioxidáns hatású polifenolok (pl. a különböző izoflavonok, katechinek, flavononok, stb.) találhatók?
• hogy egy csésze kávéban akár 2–3x annyi antioxidáns hatású vegyület található, mint ugyanakkora mennyiségű zöld teában?
• a DXN kávékeverékei immár az egyedi design-nal ellátott DXN kávéautomatákban is elérhetők?
• a DXN Europe Kft. 2011-ben kiadott egy új marketing segédeszközt Gondolatok a kávéról címmel?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .