Egészséges étkezés

 
Szabaduljunk meg a súlyfeleslegtől!
A különböző diéták segíthetnek a fogyásban, de az egészséges életmód a sport mellett kiegyensúlyozott táplálkozást is jelent. A kalóriákban szegény, ám vitalizáló étrendet viszont csak kevés diéta biztosítja kellő mértékben.
A helyes táplálkozás egyik alapja a rendszeresség: étkezzünk naponta minimum négyszer, lehetőleg mindig ugyanabban az időpontban. Bár ez sokszor nehéz, törekedjünk arra, hogy az evés kiemelt szerepet kapjon a programunkban: együnk kényelmes körülmények között, nyugodtan, nem kapkodva. A fő étkezések adagjait a szakértők szerint az 1 tenyérnyi hús, 1 ökölnyi szénhidrát és 2 ökölnyi zöldség szabállyal lehet a leginkább meghatározni. A reggeli, az ebéd és a vacsora mellé iktassuk be a tízórait és az uzsonnát is. A reggelit sose hagyjuk ki, a vacsorát pedig lefekvés előtt legalább másfél órával fogyasszuk el.
A mozgásban gazdag életmódhoz elengedhetetlen az energiát biztosító szénhidrát – de fontos, hogy milyen forrásból jut hozzá a szervezet. Éppen ezért csökkentsük a túl sok tápanyagot nem tartalmazó, finomított lisztből készült termékek – mint a fehér kenyér, a tésztafélék – fogyasztását, valamint a burgonya- és az édességadagokat. Ehelyett a szénhidrátbevitel nagyobbik részét teljes kiőrlésű kenyér, zabkorpa és sok gyümölcs tegye ki. A szénhidrátbevitel minőségi átalakítása mellett fontos visszaszorítani a sok cukrot, sót és állati zsírt tartalmazó élelmiszereket. Nem kell kiiktatni a húst az étrendünkből, de a vörös húsok mennyiségének jelentős csökkentése mellett fogyasszunk halat és szárnyasokat. A zsírok nagy részétől pedig főzési szokásaink átalakításával is megszabadulhatunk. A főzéshez, sütéshez inkább használjunk olívaolajat, a zsiradékban való sütéssel szemben pedig válasszuk a gőzölést, párolást, a fóliában, teflonedényben vagy fedett cserépedényben, mikrohullámú sütőben készítést.